Kövér László: Az új Károlyi Mihály feladata, hogy előkészítse a terepet a magyargyűlölet új kunbéláinak színrelépéshez

Bár nevének említése nélkül, de egyértelműen Magyar Péterre utalt az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon.

A parlament házelnöke szerint Magyar Péter viselkedéséből egyenesen következik, hogy nem lojális a hazájához. A Pride-dal kapcsolatban pedig egy régi viccet elevenített fel Kövér László.
„Azt az emberi minőséghiányt tudom nagyon nehezen higgadtan kezelni, amit ez az ember mutat a saját családjával, a saját választóival, a saját munkatársaival szemben” – mondta Kövér László Magyar Péterről a közmédia 48 perc című műsorában.
A magyar Országgyűlés elnöke hozzátette: „Ebből egyenesen következik, hogy a hazájához sem lojális, mint ahogy a feleségéhez, a gyerekeihez, a volt barátnőjéhez, az Európai Parlamentbe kiküldött képviselőtársaihoz, az idős választóihoz vagy a nőkhöz általában”
Ezt is ajánljuk a témában
Bár nevének említése nélkül, de egyértelműen Magyar Péterre utalt az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon.
Kövér László ezek után feltette a költői kérdést:
Aki ilyen prosztó módon viselkedik, úgy egyébként, attól vajon mit lehet várni, ha hatalom jut a kezébe?”
Megjegyezte: „Láttunk ilyen embereket egyébként Magyarországon is hatalomra jutni, igaz, nem demokratikus keretek között, de annak pontosan tudjuk, hogy mi lett a vége”.
A műsorvezető a Pride-ról is kérdezte a házelnököt, aki azt mondta, szeretnék megteremteni a jogszabályi lehetőségét annak, hogy a felvonulást korlátok közé szorítsák,
„hiszen ennek nem a vélt vagy valós diszkrimináció eltörlése a szándéka, hanem kifejezetten az, hogy a többséget az értékeiben megingassa, illetve megbotránkoztassa”.
Hozzátette: nem vitatja el a különbözőség jogát, de a Pride célja, hogy a devianciát tegye a mércévé.
„A régi viccet szeretném idézni: nagyon közel járunk ahhoz, hogy kötelező legyen az, amit ők gondolnak a világról”
– fogalmazott.
A műsorvezető felvetette, nem lesz-e ez precedens arra, hogy a jövőben egy másik kormányzat a például a keresztények jogait csorbítsa. Kövér László ezzel kapcsolatban elmondta, „ha nyugatra nézünk, akkor ott már az zajlik, hogy pont az LMBTQ közösségek állítólagos jogaira hivatkozva korlátozzák a keresztényeknek a létét, működését, büntetőjogi eszközökkel is.”.
Kövér László aláhúzta:
Magyarországon nem szeretnénk idáig eljutni!”
Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád